Visky Júlia



Három kereszt

(részlet)


Azért a kísértő sem nyugodott. A telepen volt egy ügyvéd is. Azt tanácsolta, kérvényezzem, hogy elválhassak a férjemtől, mert úgy megváltozna a helyzetünk. Felajánlotta a segítségét, s biztatott, hogy így megnyílik az út a szabadulásunk felé. Ajánlata csábítónak tűnt, hiszen naponta imádkoztunk a szabadulásért. Erkölcsi szempontból sem volt kifogásolható, az elválás elvégre csak papíron történne meg, s mihelyt a férjem kiszabadul, ismét összeházasodhatunk. Ekkor már szinte két éve semmit sem tudtunk egymásról. Az értelmem kész volt elfogadni ezt a megoldást, a szívem azonban ellentmondott neki. Mi ketten egyszer s mindenkorra egymást választottuk az Úr színe előtt. Az eskünk a következőképpen hangzott: „Sem egészségben, sem betegségben, sem boldog, sem boldogtalan állapotában, holtomiglan vagy holtáiglan hűtlenül el nem hagyom, hanem egész életemben hűséges segítőtársa leszek, Isten engem úgy segítsen.” A szabadulás minden varázsa szertefoszlott, nem hagyhattam el a férjemet, még formálisan sem.

Volt néhány asszony a telepen, aki az elválás útját választotta. A hatóságok ezért valóban megkülönböztetett figyelemmel bántak velük: dolgozhattak, s gyerekeiket nem tekintették úgy, mint akiknek az apjuk egy elítélt. Ezek a gyerekek főiskolára és egyetemre mehettek, míg azokéi, akik nem váltak el, ugyanezt nem tehették meg. Minden asszonyt megkísértett a lehetőség. Nem tudom elítélni őket, de amint tudom, egyiken sem volt Isten jóváhagyó áldása.

Közben az én iskoláztatásom sem szünetelt. Mennyei Atyám az alázat iskolájának egyre magasabb osztályaiba íratott be, s mind nagyobb követelmények elé állított.

A telep lakói minden vasárnap reggel kötelesek voltak megjelenni a névsorolvasáson. Sorba álltunk, s alá kellett írnunk a jelenléti naplót. Mindez számomra az alázat iskoláját jelentette. Ebben a világban sokféle iskola létezik: általános iskola, szakiskola, főiskola, bibliaiskola, missziós iskola, s ki tudja, még hány. Ha a földön nyílna egy olyan iskola, amelyben az alázat lenne a főtantárgy, azt hiszem, hamar bezárná a kapuit tanulóhiány miatt.

Az ember sokkal szívesebben jár a csodák, a jelek, a különféle ajándékok és megtapasztalások iskolájába, mint az alázat és a szeretet iskolájába, pedig e két utóbbi nélkül, amelyek lényegében egyet jelentenek, hiába iratkoztunk be bármelyikbe is az előbbiek közül. „Az igazság megtalálására ne keress más utat, mint először az alázat, másodszor az alázat, harmadszor az alázat... Akárhányszor kérdeznél a keresztény élet titkáról, mindig ezt mondanám: alázat, még ha a szükség arra kényszerítene is, hogy mást mondjak” – írja Ágoston.

Ebben az iskolában tanultam és tanulom sokszor ismétlésre bukva, hogy csak egy titok van a világon: az alázat titka, a többi nem titok... Az ember inkább választja a halált, mint a folyamatos megaláztatást, pedig ez utóbbiban lepleződik le, mennyire hamis a halálvágy, hiszen az „én” számára a megaláztatás a halál.

A vasárnap reggeli létszámellenőrzésen való kötelező jelenlét lett az én istentiszteletem. Túlérzékenységemben talán jobban fájt, mint másoknak, amikor durván beszéltek velem, s gyakran éppen ilyen bánásmódban volt részem. Megaláztatások nemcsak a hatóságok részéről, hanem az egyházi személyek részéről is értek. Az elítéltek családjával való kapcsolattartás súlyos véteknek minősült. Senki nem akart bajt magának. Írtam a református egyház egyik vezetőjének, de szóra sem méltatott. Megeshet, hogy a levél el se jutott címzetthez, ugyanis a Szekuritáté mindent ellenőrzött, s nyilvántartotta mindazokat, akikkel kapcsolatban álltunk.

Kezdetben vasárnap reggelenként sírva mentem, és sírva jöttem, de csak az utca volt a tanúm; gyermekeim előtt titkoltam könnyeimet. Ezek a könnyek mégsem voltak az igaziak. Végre rá kellett ébrednem, miért van szükségem a folyamatos megaláztatásra. Megértettem az Úr szavát: „Tanuljátok meg tőlem, hogy én szelíd és alázatos szívű vagyok, és nyugalmat találtok a ti lelketeknek...” Átvillant rajtam az Ige értelme. Most már értelek, Uram! Ez a „tőlem” a lényeg. Eddig az emberektől akartam megtanulni azt, amit tőled kellett volna. A fogas kérdés egyszerűvé vált. Ezentúl nem könnyes szemmel megyek az iskolába, hanem örömmel, mint aki a Tanítójához megy. Ő nemcsak beszél az alázatról, de meg is mutatta, hogyan kell alázatosnak lenni. A keserű poharat nem emberek kezéből vette, nem tekintett sem Kajafásra, sem Pilátusra, egyedül az Atyára: „Avagy nem kell-e kiinnom a poharat, amelyet az Atya adott nekem?” – mondta Péternek. Bármily képtelennek tűnik is, a megaláztatás és kegyetlenség keserű poharát, amit a gonosztól uralt emberek adnak nekem, úgy kell fogadnom, mintha csak az Atyától kapnám. Az Úr nem tiltakozott, amikor köpdösték, véresre verték, töviskoronát tettek a fejére, és kigúnyolták Isten országáért. Nem mondta: túlléptétek a határt. Csendben tűrt és semmit sem felelt. Ezért tudta így megszólítani Júdást: „Barátom...”

Blaise Pascal szerint azért nevezte barátjának árulóját, mert Isten eszközét látta benne. Itt a különbség köztem és Jézus között. Neki a szívében volt az alázat, nekem csak az értelmemben van, onnan pedig nehezebben jut el a szívbe. Az alázatot nem lehet megérteni és elsajátítani, mint egy leckét, hacsak nem követjük Jézus Krisztus lépteit a mindennapok valóságában. Ő megígérte, hogy aki tőle tanul, és a tanultakat alkalmazza a mindennapi életben, az megtalálja lelke nyugalmát. Vajon én igazán akarom, ebben a lehetetlen és elviselhetetlen helyzetben, hogy a lelkem megnyugodjon? Íme, egyedül ezen az úton mehetek, Jézus Krisztus alázatának az útján. Az alázat olyan, akár egy titok, lényege nem az emberi természetben van, hanem az isteni valóságban. Jézus Krisztus a kereszthalálig alázatos volt. Az alázat nem emberi teljesítmény, hanem Isten ajándéka. Meg kell vallanom, hogy máig sem sikerült elsajátítanom Jézus Krisztus alázatát. Isten nemegyszer durva eszközökhöz folyamodik, de féltőn vigyáz, nehogy túladagolás történjen. Annyit enged csak meg, amennyire a nevelés érdekében feltétlenül szükség van. Szalézi Szent Ferenc írja:


Isten örök bölcsessége

ősidőktől fogva

neked szemelte ki

a te keresztedet:

szívéből szakította édes ajándékul.

Mielőtt válladra

bocsátotta volna,

szemügyre vette mindent látó fénnyel:

átgondolta isteni értelemmel,

vizsgálta bölcs igazságossággal;

átmelengette szerető karjával,

mindkét kezével

mérte, tapintotta,

nehogy milligrammnyival

akár nehezebb,

milliméternyivel

netán nagyobb legyen.

Aztán megáldotta legszentebb

Nevével

és felkente szívének szent

kegyelmével:

átitatta vigasznak olajával –

majd rádnézett

s mérte bátorságodat.

Az égből való hát

ez a kereszt és a tied!

Isten különös bizalmának jele

és az ő mindig könyörülő

szeretetének

alamizsnája: az égbe vezető út jegye.


Ettől kezdve örülni tudtam, hogy megízleltem az ő igájának gyönyörű voltát és terhének könnyűségét. A milícia komor épületében vele találkoztam, s megértettük egymást. Nem, nem, az ő békessége nem függ a külső körülményektől, hanem ez az ő ajándéka.


2 megjegyzés:

Péter írta...

nagyon tetszik a tanuságtétel:
egy adalék hozzá az ima:

Kértem Istent…
Kértem Istent, vegye el a gőgömet, de Ő
azt felelte:
Nem az Ő dolga, hogy elvegye, az én
dolgom, hogy feladjam.

Kértem Istent, tegye egészségessé béna
gyermekemet, de Ő azt felelte:
A lelke egészséges, a többi ideiglenes.

Kértem Istent, adjon nekem türelmet, de Ő
azt felelte:
A türelem a szenvedés mellékterméke:
nem adható, csak kiérdemelhető.

Kértem Istent, adjon nekem boldogságot,
de Ő azt felelte:
Ő áldást adhat, a boldogság rajtam áll.

Kértem Istent, vegye el tőlem a fájdalmat,
de Ő azt felelte:
A szenvedés eltávolít a földi dolgoktól, és
közelebb hoz hozzám.

Kértem Istent, növelje nagyra lelkemet, de
Ő azt felelte:
Növekednem egyedül kell, Ő majd
megnyes néha, hogy gyümölcsözőbb
legyek.

Kértem Istent, segítsen, hogy úgy
szeressem az embereket, ahogyan Ő szeret
engem, és ekkor Ő azt mondta:
No, végre egy jó gondolat.

Melania macron írta...

A nevem Melania macron vagyok 35 éves. éves 31 éves koromban mentem férjhez, csak egy gyermekem van, és boldogan éltem. Egy év házasságom után a férjem viselkedése annyira furcsává vált, és nem igazán értem, hogy mi történt, ő pakolt ki a házból egy másik nőnek, annyira szeretem, hogy soha nem álmodom elveszíteni, megpróbálom a legjobb annak biztosítására, hogy a férjem visszajöjjön hozzám, de mind hiába, sírok és sírok segítséget keresve, megbeszéltem a családjával, de nem kaptam választ. Tehát a legjobb barátom, cynthia, és megígéri, hogy segít nekem . Mesélt nekem egy Drosagiede nevű férfiról, azt mondta nekem, hogy nagyon nagyszerű ember és igazi férfi, akiben megbízni lehet, és nincs semmi olyan szerelmi kérdés, amelyet nem tudna megoldani, és elmondta, hogyan segített számtalan embernek kapcsolatuk helyreállítása. Nagyon meg voltam győződve róla, hogy gyorsan megkerestem a doctorosagiede75@gmail.com e-mail címét, vagy a WhatsApp és viber telefonszámát a +33753154980 telefonszámon. Minden problémámat elmagyarázom neki, ő azt mondta nekem, hogy ne aggódjak, hogy minden problémám azonnal megoldódik. Megmondta, mit kell tennem, hogy visszavegyem a férjemet, és én meg is tettem. Azt mondta, hogy három nap múlva a férjem visszatér hozzám és koldulni kezd, és ez valóban úgy történik, ahogy mondta, nagyon meglepődtem, ez nagyon csodálatos. Istennek legyen a dicsőség, most nagyon szoros a kapcsolatunk, és mindketten újra boldogan élünk. Ha hasonló problémája van, vegye fel a kapcsolatot vele, és keresse meg a problémát egyszer és mindenkorra. élek a bizonyságról